Kitűnő magabiztossággal, de elvitathatatlanul eltökélt vággyal vette kezébe John Catter méltán híres, de mindinkább tömör tölgyfapálcáját, hogy azzal a lendülettel beljebb segítse magát kedves beszélgetőpartnere, Cathrene, kellemes hőfokú appartmantjába. Köszönése gyors volt és hideg. Majd pár pillanat múltán már a kreolszínű fotel alsó felét melegítette  edzésekkel terhelt ülepével. Körülnézett, pálcáját elhelyezte egy polcra, majd mikor Cathrene letette elé sárgabarack-ananász ízesítésű teáját egy pár kockacukor mellé, nagy lélegzetett vett, majd nekilátott hirtelen látogatásának ismertetéséhez.

- Egyedülálló megtiszteltetés Önnel egy helyiségben megosztani az emberiséget éltető gázkeveréket. Mint azt Ön még csak sejtheti, eme váratlan megjelenésem oka csupán elenyésző társalgási hiányom kiélése. Kérem Cathrene, legyen hozzám oly odaadó, hogy eme furcsának mondható affér hallatán partnerként nyilvánítja magát "betegségem" kezelése során.
- Hogyne John.
- Először is, hogy problémámat jobban szemléltessem: ez egy hihetetlen összetett folyamat, minek még csak az első stádiumában leledzek. Ez mindössze annyit jelent, hogy létezésem értelmét kizárólag csak más hasonló jellegű egyeddel vagyok képes elfogadni. Ennek csupán annyi hátráltató jellege van, hogy a két szenvedő fél próbálja saját akaratát a másikra sulykolni, és majd az idő múltával, azt a személyt a földdé egyenlővé tenni. Nemigaz Cathrene?
- Igen, de...
- Hagyjon fel a szóhasználattal, tudja Ön jól, hogy beleesett csapdám véres veremébe. Innen nincs több kiút, hacsak nem szánom el magam arra, hogy hangadó szálaimat pihentessem. Csakhogy ez aligha valószínű. Semmi, ismétlem semmi nem állíthat meg attól, hogy szájjárásommal egyenesen megöljem magát. Azt hiszi, hogy ez olyan egyszerű nekem? Tisztában van Ön ilyenkor, hogy egy magamfajta úr mily megpróbáltatásokon megy keresztül? Ön nem ismert engem kellőképp. Én viszont példaértékűen felmértem hölgyeményem minden tájékát. És ezt értse úgy, ahogy gondolja. Ugyanis heves utánajárásomnak köszönhetően sikerült fényt derítenem féltve őrzött titkáról: arról, hogy Ön kedves asszonyom ugyanabban szenved, mint jómagam. Ámde Ön túl tudatlan, már-már naiv volt ahhoz, hogy jobban felmérje saját helyzetét. Ezt kihasználva pedig gyerekjáték volt túljárnom csöpnyi kis eszén.
- Oh, John... (és szemét az úr mögé meresztette)
- Mi bántja Önt, kedves asszonyom? Ugye nem hiszi azt, hogy ezzel a rémült tekintettel fontolóra veszem döntésem visszavonását, ugyanis az felettébb kellemetlen lenne, mind saját magam részéről, mind az ön...

(Ebben a pillanatban véget ért John Catter úr szónoklata, ugyanis tömörségéről ismert tölgyfapálcája a magasból feléje szállva eszméletlenné tette.)

Folytatás -> Még az évben